A Vándor

Egy enyhe vágy csalogat nagy messzeség felé
Mint egy drága sóhaj, vagy édes sikoltás
Nem állhatok ellen annak,
- Mi mindig is voltam –
Újra útra kelek – vajh’ most mindörökre?
A Hold fakó sarlója alatt fekszem majd
Csillagokkal játszván
A tünde királyság, már magához szólít
Tündém és én, utazunk időkön át
S rég elfeledett históriák messzeségében
Ősi mágusokkal, kulcsokkal, szép ligetekben
Titkos ajtókon által, melyek álmokhoz vezetnek,
S kik hisznek bennük, mindig útjukra lelnek rajtuk

Egy enyhe vágy csalogat a messzeség felé
Mint egy drága sóhaj, vagy édes sikoltás
Nem állhatok ellen annak,
- Mi mindig is voltam –
Újra útra kelek – vajh’ mostmár mindörökre?
Kis királyságomban az lehetek, ki valójában vagyok
Kivé mindig is lenni vágytam...
Kaparászást hallok ajtómon
Valaki megint engem szólít
Néhány apró lény lesz útitársunk,
Ezen az éjjelen
Az árnyam és én
Gonosz játékot űzünk,
Mit nem kellene tennünk, de megállni nem tudunk
Ne mondd el senkinek, most hová tartok,
Úgysem hinnék el
Ezúttal nem tudom
Hazatérek e valaha
Búcsúzom most tőled s otthonomtól

Egy enyhe vágy csalogat a messzeség felé
Mint egy drága sóhaj, vagy édes sikoltás
Nem állhatok ellen annak,
- Mi mindig is voltam –
Újra útra kelek – vajh’ mostmár mindörökre?
Kis királyságomban az lehetek, ki valójában vagyok
Kivé mindig is lenni vágytam...