Úgy volt vég, amilyen szépen, szívet tépően még sosem volt.
Rá kellett jönnöm - így még senkit sem szerettem, és senkivel sem
tudtam így mindent lezárni. Se harag, se igazi csalódás nem
kelt bennem - hiszen tudtam, vége van. Csak tiszta, nyitott
fájdalom maradt bennem, ami tanít és formál.
Mindenemet felajánlottam, amim csak van és újra adnám
bármikor - most először életemben képes vagyok meghozni a
legnagyobb áldozatot, mert mindennél jobban szeretlek, úgy hogy
leírni, vagy szavakba önteni nem tudom - most képesnek érzem
magam úgy szeretni téged, hogy elengedjelek - járd utad úgy,
amint lényed diktálja s találd meg amit keresel, amire vágysz, amire
(akire) úgy érzed szükséged van - legyél boldog és tanulj - értem és
magadért. De tudd - ha végül mégis újra hozzám vezetne a sors,
a szíved, lelked végzése, szükséged - szívem, karom, elmém és ajtóm
számodra örökkön nyitva áll. Csak szép emlékem maradt
tőled és egy új kapu, amit ma végképp kitártál bennem - s nem
bezártad, ahogy először hittem.
Rájöttem, mi az én tanulságom - hogy milyen sokat adtál nekem.
A páncélt szivemről lecsatoltad, rozsdás jegét feloldottad -
ha ezt a kaput újra bezárnám, talán soha többé nem nyílna ki,
és így mindent, amit kaptam tőled - szerelmet, kulcsot önmagamhoz
teérted - eldobnám magamtól. - úgy az én sorsom értelmét vesztené.
Amit feltártál, nyitva tartom számodra - és minden tanításra,
amit csak magamba engedhetek - istenektől, embertől, állattól és
minden létezőtől.
Te vagy az a fele az életemnek, aki az érzéseimen keresztül tudott a
legtöbbet adni nekem - kívánom, hogy rájöjj, milyen fontos is ez, hogy
mennyire alapja annak, hogy az ember az értelmét is nyitva tarthassa,
s ha az érzései harmonikusak, bármit megtanulhat, bármit elérhet, ha
eleget küzd érte és tud rá várni. Nekem, ezt az érzelmi tisztítást, nyitást
kellett megtapasztalnom általad, tebenned - innentől mindent meg tudok
tenni érted - azt is, hogy elengedjelek, ha most ezt kérted.
Nem zárhatom el tovább az érzéseimet, nem hurcolhatom önmagammal
azokat a régi sérelmeket, amelyeket még előtted éltem át, mert már
így is megbetegített.
Az istenek végzése most ez volt felettem és én elfogadom, önmagamat
most nékik áldozom, s az ő gondviselésüket kérem - az övékét, és minden-
kiét, aki segíthet e tanulásban, míg elérem a célt, amire
teremtettem - a tiédet épp úgy vágyom most is, majd is.
Most egy pár napig nem foglak keresni - ne okozzak még több
fájdalmat, mert tudom, neked épp' oly nehéz.
Arra kérlek, keress meg, ha készen vagy rá - lehet, hogy fájni fog,
de ez a fájdalom eltörpül a boldogság mellet majd, ha
megkeresel és azt hallom tőled, tennivalódhoz közelebb kerültél
- tudd, hogy rám mindenben számíthatsz - a kapu, melyet
megnyitottál, mindig nyitva áll előtted.
2009. II. 25.
