A Világ annyira esetleges... Úgy érzem alíg tudok róla valamit, s ez egy bizonyos nézőpontból igaz is. De mégis! Sokaknál többet tudok.
Csak egy kicsit máshogy. Hosszú évek alatt eljutottam idáig - holott mi ez a néhány év valójában - egy örökkévalósághoz képest, melyen a lelkem áthalad.
Most is csak egy bizonyos pontján állok annak a fejlődésnek, amin az emberi nem - így én is - végig megy.
De vajon hol is állok én ebben az egészben? Hol az én igazi helyem? Mihez is kellene kezdenem mindazzal, amit kiderítettem?
Hiába - ezekre a kérdésekre nem tudok választ adni... Mindössze annyit tehetek (és ez sokat ér, csak egyszerűen nincsen befolyásom fölötte - de talán így a legjobb), hogy rábízom magamat arra a felettem álló gondviselésre, aki segített eddíg is eljutnom.
Nevezzük őket isteneknek, angyaloknak - így isten akaratának, vagy akárminek (bár a név nyilván nem mindegy, de itt nem így értettem). Nem tehetek mást, minthogy gondot viselek a testem, az elmém és a lelkem fölött - s a környezetemben véghezviszem mindazt, amire úgy érzem, úgy látom szükség van. Hogy oda megyek, ahová a szívem vezet.